|
Témaindító hozzászólás
|
2005.12.05. 13:27 - |
| Míg Anna és Äng Iris szobáláyból támadták a vérfarkasokat, addig allattuk két vámpír nézett egymással farkasszemet. Darkeyes rémülten figyelte az eseményeket, elfeledve, hogy neki valójában Iris mellé kellett volna mennie, nehogy a nő ismét elszökjön, s úgy kelljen visszahozniuk a halál árnyékából... |
[20-1]
Holló lehajtotta a fejét.
- Értem... - mondta. - Értem és sajnálom... Láttam, hogy mekkora odakint a pusztítás.. de vérfarkasokat már nem láttam semerre se...
Holló a kanapén feknő nőhöz lépett.
- Érzem, ahogy elhadja az életerő... Nekem adjátok a lelkét? - Holló végignézett a megdöbbent arcokon. - Míg ti vérrel, én halott lelkekkel táplálkozom... Nem élővel... Akkor én halok meg... Hanem holttal... Adjátok nekem a lelkét! Kérlek benneteket! Rajta már úgyse lehet segíteni...
Holló Irishez hajolt:
- Nekem adod a lelked? |
Anna a haldokló Irisről Hollóra emelte a tekintetét.
Végignézett rajta..soha nem látott, vagy hallott ilyen lényről…
-Vérfarkasok!- morogta, majd ismét a haldokló vámpírra nézett. |
Hollo kissé megijedt a nőtől, de minden bátorságát összeszedve így szólt:
- Nem vagyok a vérfarkasok szövetségese...
Holló a heverőn fekvő nőre nézett:
- Mi történt vele? |
ÄngeŁ elmosolyodott:
- Kerülj beljebb! Sajnáljuk, de elég rossz időben jöttél... Egyik társunk haldoklik... Remélem nem a vérfarkasok szövetségese vagy... mert akkor pusztulnod kell! - mondta a nő könyörtelenül. |
Holló már rengeteg ideje repült, annyira, hogy már kezdett nappalodni, mikor egy olyan helyre ért, ahol egy bizonyos ponttól kezdődve minden le volt tarolva. A kezdőpont velé vette az irányt, majd tovább repült.
Egy Kastéllyal találta magát szembe.
Lászállt egy óriási tölgyfaajtó elé, majd bekopogtatott. Bálaszt nem is várva belépett a Kastélyba. Azt hitte egy elhagyott kastélyba érkezett, ezért körbejárta.
Egy hatlmas terembe ért, ott megrettent. Többen álltak körbe egy heverőféleséget, nem is vették észre, hogy Ő ott van. Úgy döntött, hogy köszön:
- Jó reggelt! - szavaira mindenki, egyemberként fordult meg. - Ne haragudjatok, nem akartam rátoktőrni... Hosszú útról jövök, s azt hittem, hogy ez egy elhagyatott kastély... Azért jöttem be...
Néma csend állt be a terembe. Holló észrevette, hogy a heverőn egy alig élő nő fekszik. Megijedt, azt hitte azok támadták meg, akik körülálljak. Végigpáztázta az arcokat. Mindenki szomorú volt... "Nem... Nem ők voltak... Ahhoz túl szomorúak..." |
*nem várta ki, mi van Iris-sel, inkább ment saját dolgára, mint azt régen megszokhatta. Gondolta, ha úgy is lesz valami arról valószínűleg tudni fog ígyis-úgyis.
Egyesével lépked a hűvös hallban, bakancsa a sártól tompán koppant a padlóra. Teste tele van vágással, ruhái koszosak és sok helyen lyuk tátong. Kardját erőtlenül tartja maga mellett, s felvánszorog az emeletre.
Belép az egyik félig üres szobába, ahol nem lakik senki. A bútorokat vékony fátyol borítja, valószínű ezen terem rég nem lett használatba véve. Megragad kettőt közölük, s lecsutakolja magát.
Ezután pár percnyi körülnézés után egy szekrényre bukkant. Kinyitván azt dohos szag csapta meg szaglószervét, ami jól esett neki. Levetette maradék ruházatát, s felvette a szekrényben talált cuccokat.
A fekete vászonnadrág két számmal nagyobb volt rá, így alját kicsit megszaggatta, derékban meg összeköttötte egy övvel. A fekete szövetfelső passzolt alakjához, de nem kiemelve alkatát. Körbenézett magán, ugrált benne kettőt, majd keresett egy vízszintes helyet, ahová kényelmesen le tud feküdni, s elterült. |
Äng lerohant Darkeyes és Arctalan mellé.
- Arctalan! Darkeyes! Jól vagytok?
- Mi jól. - mondta neki barátnője. - Iris?
- Fogalmam sincs... Fent maradt.. Neked mondtam, hogy viggyázz rá... Magára hagytad odafönt?
- Igen...
- Azonnal menjünk föl hozzá!
ÄngeŁ felrohant a tetőterasz szerű kis helységbe. Iris félholtan feküdt ott. Megfogta a nőt, s levitte a nagyterembe. Mindenki odagyűlt, aki a házban volt, s mindenki meredten Irist figyelte. |
*egyre türelmetlenebbül áll a fényes padlón, mivel így félmesztelenül nincs hozzászokva, hogy egy piszkos darkelf előtt áll. Nem akart magyarázkodni neki, de végül rádöbbent, hogy így könnyebb lesz.
- Gondolom Artemusra gondolsz. Ős cimborám a régi időkből. Együtt mészároltuk le azt, aki nem vámpír. Valamikor vérdíjat is tűztek a fejünkre. Még most is emlékszem. *szemével ugyan a nőt nézte, de tekintete tovább haladt rajta. *
- Artemus és Rannyn - a két ragadozó mészárszék. Akkoriban tisztább idők jártak. Nem mint most.... Darkelffel szövetkezek, a saját társam ellenem fordul, a vámpírok gyengék és tehetetlenek.
*pillanatra eszébe jutott egy arc, amit mintha nemrég látott.
- Iris? Túlélte? |
Darkeyes elmosolyodott:
- Előbb? Hiszen most kell fel a nap... Hogy az árulókakl és a lázadókkal mi történt, azt sajnos nem tudom... Elmenekültek...
- Arctalan... Ki ez a férfi? |
*az idegtől szinte nem halló és látó vámpír a nő szavaira hátrafordult.
- Felhő? *kérdeztet lepődötten a nőtől. Kintre nézett, ahol a szürkeség látszódott és vízcseppek hullottak az égből. Száját összeszorította, majd morcosan egy pillantást tett Darkeyesra.
- Mitől félnék mégis? Csupán egy ősmágus és háziállatai ellen harcolunk. Egyébbként meg hamarabb is beidézhetted volna ezt a felhőt. *egy lélegzetvételnyi szünetre megállt. El is felejtette, hogy nemrég vérfarkasok ellen védekeztek.
- Asher és társai hol vannak? Remélem nem élték túl! *szánalommal kérdezősködött irántuk. |
Darkeyes a férfira nézett:
- Nézz a napra! Egy felhő takarja el.. nem kellett volna ennyire futnod... Egy egyszerű viharvarázslatot küldtem csak... egész nap esni fog...
Darkeyes minden erejét ebbe az egy varázslatba öltötte. MEgfordult, majd erősen a szemébe nézett:
- Csak a Naptól félsz? |
*a harc közepette elfelejtkezett az időről. A kastély a távolban kezdett enyhén megvilágosodva //off kac kac off//
Az ellenfele ugyanolyan fizikai állapotbvan van mint ő, tehát ez a harc tarthatott volna még egy ideig. Mindketten jól tudták, hogy amint felkel a nap mindketten odalesznek. Mivel a harc majdnem a végtelenségbe nyúlhatott volna okosabbnak és jobbnak látta a két vámpír, hogy abbahagyják. Túl régóta vannak ezen világon, hogy egy értelmetlen harc közben.
- Nocsak nocsak, Rannyr barátom! *lihegte az ellenfél. * Úgy tűnik az időjárás közbeszólt. De nem úszod meg *fenyegetőzött Artemus. Azzal felhúzott ujjára egy mágikus gyűrűt, fény gyűlt köré és eltűnt a láthatárról.
*a férfi értelmetlenül nézte a történést. ~Rohadt mágia ~ szitkozódott magában. Ugyan nem tudta, hogy hogy csinálta a volt bajtársa, de most nem ezzel volt elfoglalva.
Teljes erőbedobással futni indult a már iszonyatosan távol lévő kastély felé.
Minden erejét összeszedve futott ahogy csak tudott, s úgy vélte már nem fogja elérni a menedéket.
Másodpercekre a haláltól, normál embernek fullasztó módon rohant a kapuhoz, ahol Darkeyes állt, és nézte ahogy fut az életéért.
~ Azért nem segítene a piszkosa!~ szidalmazta magában, s egy hatalmas vetődéssel biztonságos helyre került. A sötételf mögé becsúszva szemlélte, ahogy a nap teljes áradatában a lányra veti fényét.
- Ennek véget kell vetnünk! *lihegte.
karját megmarkolva beljebb sétált a kastélyba, s egyenesen az emelet felé vette az irányt, hogy visszaregenerálja a csata okoozta sérüléseket. |
Darkeyes tudta, hogy most nem szabad foglalkoznia a Arctalannal és Artemussal.
Nagyot nyelt, ahogy hallotta a közeledő halálfalókat. Nem igazán ismerte ezeket a lényeket.
Felnézett az égre...
Nemsokára felkel a Nap. Akkor egyik vámpír se fogja túlélni..
- Halál botja! - kiáltotta, majd a három koponyás bot ismét a kezében termett.
Darkeyes nagyot sóhatott, majd egy kicsit várt, majd a három koponyát a támadokkal szembe fordítva elkezdte a fekete mágia ismert varázslatait szórni:
- Sötét lelkek kérlek, Hallgassatok meg! Pusztítsátok el, ki engem megtámadott, Ne maradjon utána se bőr, se csont!
Hatalmas lila energia-hullám tőrt ki a három koponyából. Ez volt Darkeyes második legerősebb varázslata.
Amit a lila energia-hullám elért, ott letarolt mindent. Darkeyes hallotta, ahogy a Pokoljárok hatalmas csordájának vérbefagyott üvöltéseit.
Ismét a két verekedő vámpírra nézett, majd ismét fel az égre. Már látta, ahogy a Nap felemelkedik az égen. Idegesen Arctalanra nézett, majd nem bírta ki:
- Arctalan! Vigyázz!! A NAP! - Darkeyes könnybe lábadt szemmel nézett a két verekedő vámpírrá - pár perc, s mindkettőjükből csak egy halom hamu kupac fog maradni... |
*megindulna Artemus felé, de a nő megelőzte őt. Óriási mértékben ideges lett a nőre, mivel magának akarta tartogatni a volt barátját.
- Mit művelsz? *kérdezi fennhangon Rannyr.
A nőt látán, ahogy leteríti Artie-t, majd otthagyja földön fekve még jobban megerősítette benne azt az érzést, ami akkor érzett, mikor a sárkányon ülve aprította a népeket odalenn.
*Ahogy Darkeyes maga mögött hagyta az ellenséges vámpírt kardját rögtön felé lendítette. Artemus enyhén meglepődött az akciótól, mintha kidolgozott összjáték lett volna a nő és férfi cselekedete. Ám csupán a jó időzítés tette olyan hihetővé az egészet.
Artemus hátragurult, így a kard éle egyenesen a földbe vágódott. Az ellenséges vámpír kivillantotta tokjából a kétkezes claymoret, majd félredobva azt teljes erőből nekitámadt Rannyrnak.
A két férfi jó időn keresztül vívott egymással, több-kevesebb sérülés borítja már testüket, de meg sem kottyan ennyi nekik. Mivel régen társak voltak, és ismerik egymás technikáját csak egy apró hiba szükséges ahhoz, hogy a másik fél győzzön.
A kardok éles összecsengése mellett íjak pendülése és nyilak suhanása, valamint vérfarkasok üvöltése és lábdobogása hallatszik, míg a távolból egyre közelebb ér a pokoljárók egy csapata. Már amennyire szervezetten tudnak támadni.
|
Darkeyes kissé ideges lett A Arctalannal szemben álló férfire. Ő nem söpredék!
A nő idegesen így szólt Artemus-hoz:
- Ha én vagyok a söpredék, akkor maga mi? Nem én álltam át a vérfarkaoskhoz, hanem maga! Én midnig hűségesen szolgáltam ÄngeŁt!!!
- Szolgáltad! - nevetett fel Artemus. - Ez a baj! Szolgáltad!
Darkeyesban megnőtt a dühh, s nekiesett Artemusnek, s még a mögötte álló A Arctalan se tudta lefogni.
Darkeyes éles karmaival karmolni kezdte a férfi arcát, majd elterítette a földre. A nő hirtelen elkiáltotta magát:
- Lángoló ököl! - Darkeyes fellendítette kezét, majd mielőtt betöhette vna a földön fekvő Artemus koponyáját, megállította öklét. - Arctalan... Ő a te prédád... - mondta, majd felkelt a földről, s hátat fordított a két férfinak. |
ÄngeŁ, amint kezébe vette a fegyvert nem lőtt rögtön. Tétovázott.
Anna csodálkozva nézett rá.
- Anna... én... tudod, hogy mi, vámpírok... nem lőhetünk lőfegyverekkel... Én... nem tudom megtenni...
Äng ledobta a puskát, s inkább íjakkal lövöldözött kifelé az ablakon. ÄngeŁ kezeiben az izmok már szinte teljesen elsorvadtak, a nő minden porcikája sajgott az erőltetéstől.
Könnye is kicsordult már. De nem adta fel! Tovább lőtte nyilait a rájuk törő ellenségre. |
*a férfiből előtört fenevad majd' kétszer olyan erőssé tetté a férfit, mint azelőtt volt. A felé igyekvő vérfarkasokat egy csapással lekaszabolta. A szeme vörösen izzott a dühtől és gyűlölettől, majd jó néhány lépés múltán az ismeretlen vámpír előtt állt meg.
Mélyeket lélegzett, testén megfeszült minden izom, majd Darkeyes kérdésére az idegen egy kérdéssel felelt.
- Arcatlan? *kérdezte érdeklődően, de hangja alapján ok nélkül kérdezett vissza.
- Szóval te vagy az, akit így emlegetneg. Akkor már érthető miért nem hallottam rólad éveken át. *gonosz tekintetével a sötételfet szemlélte, majd undorral az arcán köpött egyett.
- Összeállsz egy ilyen söpredékkel, mint ez, Rannyr? Hova lett az a régi cimbora, akivel együtt mészároltuk le az ártatlanokat?
- És a vérfarkasokat! *vágta rá a férfi azonnal dühösen. * Még te beszélsz becsületről, Artemus, amikor átálltál ezekhez a dögökhöz?? *tette fel a kérdést gúnyosan.
*Artemus az eddig is kimért, teljes magabiztossága keretében beszélt a felherdült harcoshoz.
- Egyszerűen a győztes oldalon szeretek lenni. *nagy kacajjal toldotta meg a végét.
- Utolsó esélyt adok! Csatlakozz hozzánk! Nyírjuk ki ezt a piszokfajzatot és szánalmas társait, és Raashk megjutalmaz minket bőségesen!
- Rendben, Artie! *kicsit halkabb, egyetértő hangon.* akkor ellenség. Készülj a halálodra!!
*egy pillantást sem téve a nőre odaszólt neki.
- Darkeyes, őt hagyd rám! A pokoljárókkal törődj! Őket csak te tudod elintézni egészbe!! |
Anna feladta, tudta hogy ide hatékonyabb fegyver kell…
- Hol találok puskát?- kérdezte, majd amikor megkapta a választ, lerohant a díszterembe, fogott két fegyvert, felkapott két doboz ezüsttöltényt, majd visszarohant a szobába, ahol Ängel kezébe nyomta az egyik puskát.
- Töltsd meg, húzd fel, célozz és lőj! - megtöltötték fegyvereiket, majd úgy tettek, ahogy mondta.- Valakinek meg kell védenie Irist, mert ezek érte jöttek! -mondta, mert látta Darkeyes nem védte. |
| Míg Anna és Äng Iris szobáláyból támadták a vérfarkasokat, addig allattuk két vámpír nézett egymással farkasszemet. Darkeyes rémülten figyelte az eseményeket, elfeledve, hogy neki valójában Iris mellé kellett volna mennie, nehogy a nő ismét elszökjön, s úgy kelljen visszahozniuk a halál árnyékából... |
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
