To/Die/For(Love)

Aki még nem ismerné: Joonas Koto - gitár / Jape Perätalo - ének / J.P. Sutela - gitár / Marko Kangaskolkka - basszusgitár / Tonmi Lillmann - dob A Finn zenekar legújabb lemezére a Hammer hívta fel a figyelmemet. Cselő cikke miatt néztem bele az albumukba. Kedvelem a gothic zenéket, de a zenekar eddigi munkássága nem keltett bennem gyanút. Most, hogy neki futottam a lemeznek tulajdonképpen a cikkében leírtak többségével egyetértek, kivéve talán azzal, hogy nem tudok szabadulni a meghallgatástól. Ez egy nagyon jó lemez, egyetlen (de jó nagy) hibájaként azt tudom felhozni, hogy az énekhang nem elég karakteres, és a dalok is lehetnének egyénibbek a stíluson belül sok hasonlatos készült már. A lemezt a nagykiadónak számító Nuclear Blast-nál adták ki. Ezért a keverése és hangzása, hangulata a daloknak 100%ban átjön a hallgatóhoz. Nekem talán túl direkt a lemez gondolatisága. 39.38-as hossza pedig túl rövid. Ahogy elkezdődik az lehetne egy szinti-pop csapat nyitása is, aztán a gitárok-dob előre jövetelével egyre metálosabb lesz, a szinti munkája viszont egyszerűen a 80-as évek pop lemezeit idézi meg. a második dalban fel is dolgoznak egy Duran Duran (azt hiszem duran, de nem vagyok egy nagy ismerője a bandának) nótát, ami kellemesen bizsergeti az öreg füleimet, az eredetinél sokkal jobb, szerintem. Sikerült egy az egyben levenni a Simon Lábon nevű énekes stílusát, igazán király lett a cucc. A többi dalban is használják ezt a szinti hangzást. Dallamok szárnyán siklik viszont a muzsika nagyobbik fele. A gitár/dob/basszus igazán a helyén van. kellően hangsúlyos is, de kellőképpen viszi is a lendület. Kedvelem a Depeche Mode 1-2 lemezét (a többi totális köd nekem), köztük a is a Songs of Faith and Devotion-t 1993-ból, leginkább pedig nagyon kedvelem a képi megjelenítésüket végző Anton Corbijn nevű zsenit. Ha a ToDájFor-nak is ő lenne a látványtervezője akkor egy bazi nagy befutásnak lehetnénk a tanúi, a zene megvan hozzá. De ez, sajnos nem lesz így. Mert ez a lemez nem fog tudni akkora tömegbázist szerezni magának, mert a gitár/dob durvulatok nem annyira szólnak a nagyközönségnek. Bár azért a NU megteszi a hatását a fülekre, még az átlag tinédzserekére is. Kellemes kikapcsolódás a lemez, mondjuk lehetne hosszabb. Az ének a hasonló finn csapatokhoz (pl.: HIM) hasonlóan enyhén orrhangúak, ami engem zavar, de így jártam. Forrás: todieforlove.com