Aki
még nem ismerné: Joonas Koto - gitár / Jape Perätalo - ének / J.P. Sutela -
gitár / Marko Kangaskolkka - basszusgitár / Tonmi Lillmann - dob A Finn zenekar
legújabb lemezére a Hammer hívta fel a figyelmemet. Cselő cikke miatt néztem
bele az albumukba. Kedvelem a gothic zenéket, de a zenekar eddigi munkássága nem
keltett bennem gyanút. Most, hogy neki futottam a lemeznek tulajdonképpen a
cikkében leírtak többségével egyetértek, kivéve talán azzal, hogy nem tudok
szabadulni a meghallgatástól. Ez egy nagyon jó lemez, egyetlen (de jó nagy)
hibájaként azt tudom felhozni, hogy az énekhang nem elég karakteres, és a dalok
is lehetnének egyénibbek a stíluson belül sok hasonlatos készült már. A lemezt a
nagykiadónak számító Nuclear Blast-nál adták ki. Ezért a keverése és hangzása,
hangulata a daloknak 100%ban átjön a hallgatóhoz. Nekem talán túl direkt a lemez
gondolatisága. 39.38-as hossza pedig túl rövid. Ahogy elkezdődik az lehetne egy
szinti-pop csapat nyitása is, aztán a gitárok-dob előre jövetelével egyre
metálosabb lesz, a szinti munkája viszont egyszerűen a 80-as évek pop lemezeit
idézi meg. a második dalban fel is dolgoznak egy Duran Duran (azt hiszem duran,
de nem vagyok egy nagy ismerője a bandának) nótát, ami kellemesen bizsergeti az
öreg füleimet, az eredetinél sokkal jobb, szerintem. Sikerült egy az egyben
levenni a Simon Lábon nevű énekes stílusát, igazán király lett a cucc. A többi
dalban is használják ezt a szinti hangzást. Dallamok szárnyán siklik viszont a
muzsika nagyobbik fele. A gitár/dob/basszus igazán a helyén van. kellően
hangsúlyos is, de kellőképpen viszi is a lendület. Kedvelem a Depeche Mode 1-2
lemezét (a többi totális köd nekem), köztük a is a Songs of Faith and Devotion-t
1993-ból, leginkább pedig nagyon kedvelem a képi megjelenítésüket végző Anton
Corbijn nevű zsenit. Ha a ToDájFor-nak is ő lenne a látványtervezője akkor egy
bazi nagy befutásnak lehetnénk a tanúi, a zene megvan hozzá. De ez, sajnos nem
lesz így. Mert ez a lemez nem fog tudni akkora tömegbázist szerezni magának,
mert a gitár/dob durvulatok nem annyira szólnak a nagyközönségnek. Bár azért a
NU megteszi a hatását a fülekre, még az átlag tinédzserekére is. Kellemes
kikapcsolódás a lemez, mondjuk lehetne hosszabb. Az ének a hasonló finn
csapatokhoz (pl.: HIM) hasonlóan enyhén orrhangúak, ami engem zavar, de így
jártam. Forrás: todieforlove.com