|
Témaindító hozzászólás
|
2005.11.04. 01:00 - |
Hosszú idő 100 év - egy ember életében!
AngeŁ fel-alá járkált hatalmas kastélyában. Elküldte a leveleket... Vendégeket vár. Akikkel be tudja népesíteni a hatalmas kastélyt.
Későre jár, aludni kellene... Mindjárt feljön a Nap...
Äng felballagot a szobájába, majd befeküdt ágyába, s elaludt. Remélte, hogy a következőnap már fog érkezni hozzá vendég... |
[16-1]
EZ A RÉSZ LE VAN ZÁRVA!!! MENJ ÁT A KÖVETKEZŐRE!!! |
Äng mélyen elgondolkodott. Hiszen Ő feladta a leveleket.. Tudja.. Ez biztos... De ha ezek ketten nem kapták meg, akkor hogyan kerültek ide?
ÄngeŁ nem tudta, hogy mit is kellene mondania a két lénynek. Tényleg.. Miét is hívta meg ezeket az embereket? Persze... hogy ne legyen többé magányos... Igaz...
ÄngeŁ Irist figyelte, miközben a nő előtte járkált. Iris tele volt érzelmekkel, mégis rájuk szólt, miközben LaVval beszélt.. Vajon miért? Talán féltékeny? Vagy valamit le akar tagadni magában?
ÄngeŁ LaVra nézett, a férfi pedig vissza Őrá. ÄngeŁ szíve hevesen kalapálni kezdett. Miért történik ez vele?
- Hogy tetszik a kastély, Iris? - kérdzete ÄngeŁ a nőtől, aki mindent kritikus szemmel végigmért. ÄngeŁ nem tudott tovább várni, s meg sem hallgatva Iris válszát egy újabb kérdést tett fel vendégei felé:
- Ha nem kapták meg a levelet, akkor hogyan kerültek ide? Miért jöttek pont az én kastélyomba? Ha nem kapták meg, akkor nem is tudhatják, hogy itt áll ez a kastély, s hogy lakom is! Akkor meg hogy? HOgy kerültek ide? |
Iris meghökkenve meredt a vámpírra.
-Sajnálom kedvesem,de én semmiféle levéllel nem szolgálhatok,s azt kell,hogy mondjam,nem tudtam erről a kis "összejövetelről"...
Az egyik ablakon hűs szellő lebbent be, felfodrozva a nő,bársonykabátjának az alját. A hajszálvékony aranyhímzések víg táncba kezdtek a vörös anyagon.
-De mondja,mégis mi értelmét látja annak,hogy idegenek felbojgassák a kastély nyugalmát?
Mit sem törődve azzal,hogy kérdése választ nyer,avagy nem,Iris tett néhány lépést előre,majd óvatosan,akár az áldozata után lopakodó nagymacska elindúlt megszemlélni az előcsarnok belsejét. Csizmáinak sarka tompán viszhangzott a kőpadlón. A másik kettő csak fel-feltűnő árnyként érzékelhette a különös teremtést,akit láthatólag vonzott az új környezet. Elég időt hagyott magának,hogy alaposan szemügyre vehessen minden egyes apró kis részletet... |
ÄngeŁ ismét elpirult. Tudta, hogy ami az előbb történt, annak nem szabadott volna megtörténnie.
- Minden Vendégemnek küldtem egy titkos levelet! Hisz ön is kapott egyet, nemde? - kérdezte ÄngeŁ meglepetten. - Kiküldtem vagy 1000 ilyen levelet, amelyben azt írtam, hogy a đe łä RoSe Kastély minden nem emberi lényt szívesen vár! S hogy bármikor lehet érkezni! Hát önök nem kaptak? Akkor hogyan jöttek el ide?
ÄngeŁ ideges lett. Nem szerette, ha a dolgok eltünnek, vagy elvesznek - kiváltképp a fontos leveleket. |
Iris már nyitotta a szájját,hogy válaszra méltassa vendéglátóját,ám megzavarta egy újonnan érkezett tag. Végigmérte a férfit,töviről hegyire vizsgálta,majd felhúzta egyik íves szemöldökét és elfintorodott. Kissé sértve érezte magát,hogy egy jötement megzavarta mielőtt belevághatott volna mesélni valójába. Barna szemei szinte már-már feketén csillogtak,mint két drágakő,s közben megállás nélkűl szórták a szikrákat,ahogy fülét elérték a bájolgás haszontalan szófoszlányai.
-Ez mind szép és jó...-vágott közbe,hangja szélként söpört végig a kastély előterében-...de nem gondolja,hogy udvariatlanság,így belekotyogni egy hölgy szavába?-szűrte fogai között-Mellesleg...-fordúlt ismét Angel felé-...miféle levélről lenne szó,kedvesem?-kérdezte,s a gúnyt lassacskán felváltotta a közönyös hanglejtés |
ÄngeŁ arca mégvörösebb lett a választól.
- Alvilágból? - kérdezte újra az idegentől. Bár biztos volt a válaszban, de azért mégegyszer rákérdezett. Választ nem is várva, újabb kérdést tett fel:
- S ön hogyan kapta meg a levelem? Tudtommal, én nem küldtem önnek... Vagy lehetséges? |
| Lav nagyon megörült a kedves fogadtatásnak, és kicsit megkönnyebbülve egy szelid mosoly kíséretében fogalmazta meg válaszát:
- Szülőhazám az alvilág, egy sötét és mogorva hely, ahol nincsenek ilyen szép teremtmények mint kegyed.
|
ÄngeŁ a meglepettségtől szólni sem tudott, s szó szerint a torkán akadt a szó. Egy-két másodperc elteltével viszont így szólt:
- Üdvözöllek házamban, LaV! - Ängel nagyot nyelt. Soha nem látott még a férfihoz fogható lényt. Ilyet, aki ennyire más lett volna mint a többiek.
Kissé elpirult, majd észbekapott, s a férfit is mivoltjáról kezdte el faggatni:
- Honan jöttél kedves barátom? |
| Iris még válaszolni sem tudott, mikor az ajtó hirtelen kitárult, beeresztve a hideg éjszaka páráját, s illatát. Nameg egy fiatal démont.
Ahogy odabent észrevette a két hölgyet, udvariasan, s kedves hangon csak ennyit mondott:
Szép estét a hölgyeknek! A nevem Anton S. LaVey,
de szólitsanak nyugottan Lav-nak. |
Ängel a név hallatán elmosolyodott.
- Iris... érdekes név. Honnan jöttél, kedves barátom? Ugyanis, soha nem hallottam bárkitöl is ilyen nevet, hogy Iris... legalábis a környékben nem lakott soha itt ilyen nevű család, vagy ember, esetleg vámpír...
ÄngeŁismét elmosolyodott. Boldog volt, hogy oly sok idő után láthatott egy vámpírt. |
A nő arcára kiült halovány mosoly széles vigyorrá torzúlt,miközben figyelte a másik,hogy lépdel lefelé a lépcsőn.
-Hát üdvözlöm ennek a kastélynak a tulajdonosát!-búgta szelíden,miközben illedelmesen meghajolt Angel előtt-Miután te is teljesítetted kívánságom,úgy illendő,hogy választ adjak a már feltett kérdésedre. Íme itt a nevem,ősi név,s jelentése nem hinném,hogy sokat elárúl mivoltom felől,de nem terelném tovább a szót,Iris vagyok,szolgálatodra.
A vámpír ébenfekete hajában gyermekien édes csigák bújtak meg,ártatlan külsőt mutatva a külvilág felé. Csakhogy Irsi nem volt ártatlan. |
A Kastély úrnője elmosolyodott. Rég nem látott már fajtabelit, s emiatt nézte csak el a vendége udvariatlanságát. Nem aakrta elüldözni, így eleget tett vendége kívánságának. Miközben bemutatkozott lement a lépcsőn.
- Ha a nevem felől érdeklődsz, akkor jól teszed! Ugyanis én vagyok ennek a Kastálynak a tulajdonosa. A nevem ÄngeŁ đe łä RoSe.
Odaért vendégéhez. Érezte az illatát. Ängelnak ígyis kitűnő volt a szimata, de most, hogy közelebb ált a vendéghez, kifogástalanul érezte, hogy a nő, olyan mint Ő.
- Érzem a szagodon, hogy vámpír vagy! Noss, halljam, hogy hívnak? |
A kellemes női hang hallatára felkapta a fejét,s égő tekintetét a kastély tulajdonosára emelte. Vértelen ajkai halovány mosolyra húzodtak,ám ez az egyszerű,hétköznapi mozdulatsor teljesen átrendezte sápadt arcát. A mélybarna szempár hidegségét derengő melegség vette át.
-üdvözlet neked is,ezen a szép estén. S bár igaz,úgy lenne illendő,hogy vendégként én mutatkozom be legelőszőr,ám ezt a formaságot tegyük kicsit félre,és engedélyeddel a neved iránt érdeklődnék.-formálta könnyedén a szavakat
Az idegen hangja lágyan siklott körbe a termen,a gertyák lángocskáit is táncra hívva. Árnyékok vetűltek a falra,őrűlt fogocskába kezdve. |
ÄngeŁ épp a szobályában olvasott, mikor meghallotta a nagy robalyt, amit az ajtó csukódása okozott.
Lement, hogy megnézze ki is látogatott el hozzá.
Az ajtóban megpillantott egy gyömyörű női alakot. ÄngeŁ megörült. Tudta, hogy többet nem lesz magányos!!!
Rögtön a nőhöz fordult:
- Üdvözöllek itt, egyenlőre, Idegen! Örülök. hogy eljöttél hajlékomba! Tudhatnám a nevedet? |
Az alkonyi fényáradat vörös csipkekendőt vont az álmatag kastély köré. A távolból farkas üvöltést hozott a szél. A fák lombjai ide-oda hajladoztak,mintha tiszteletüket fejeznék ki a hatalmas szélistennek. A sötétség fokozatosan vonta uralma alá a környező tájat. A Hold is lassan feltüremkedett a csillagokkal tűzdelt égboltra,hogy elfoglalja az őt megillető trónust a világ felett.
Az erdő mélyéről halk léptek zaja törte át az éjszaka magányos dallamát,a levegőt félelem járta át. A zajt egy körvonal követte,mely egyre tisztábban rajzolódott ki,ahogy az ezüst sugarak ráesek a testére. Az árny mozgása kecses volt,és légies,talpa alig érintette a talajt járás közben. Leginkább egy hatalmas macskára emlékeztetett. Parázstól izzó szemeit a kastély felé emelte,tekintet ablakról,ablakra siklott,majd halványan elmosolyodott,mit akár elégedetségnek is felfoghat az ember...
Hosszú percek teltek el,míg végre elérte az épület bejáratát. Az ósdi tölgyfaajtó míves munkának látszott. Az ismeretlen mitsem törődve az illedelem legkissebb mivoltjával gyengéden belökte,majd hagyta,hogy az nagy robajal bevágodjón mögötte. |
Hosszú idő 100 év - egy ember életében!
AngeŁ fel-alá járkált hatalmas kastélyában. Elküldte a leveleket... Vendégeket vár. Akikkel be tudja népesíteni a hatalmas kastélyt.
Későre jár, aludni kellene... Mindjárt feljön a Nap...
Äng felballagot a szobájába, majd befeküdt ágyába, s elaludt. Remélte, hogy a következőnap már fog érkezni hozzá vendég... |
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
