Csendes halál

Ki egykor véredet adtad értem,
Meleg, cseppfolyós, önzetlen véredet.
Most rongyként dobsz el magadtól,
Mint egy utolsó hitvány férget.

Kértem én az életet…., hogy jöhessek e világra?
Hol az ember sokat szenved és a végén meg van alázva,
Hogy mások kiszolgáltatott kutyája legyek…
Hát kértem én az életet?

Nem kérdeztek…, engem ugyan nem!
Most már késő.
A szívemet kés járta át.
S az elidegenedett húscafatból hulló véremet a porba hullatták.

Már nem fáj. Halkan gyötrődöm.
Csak könny nélkül zokogok.
Csak hang nélkül ordítok.
Tűröm, hogy bárki bátran belémrúgjon – ha tetszik.

Ezt akartátok, most megkaptátok.
Hogy olyan gép legyek, mint ti.
Nincs szívem, így már könnyű…
Látom a gúnyos mosolyt, ti tényleg ezt akartátok.

Utolsó erőm is elhagy lassan.
Azt gondolom, talán jó, hogy így alakult.
És én kiábrándultan fekszem,
Talán örökre ideláncolva.

2005 október 1. Firenzisz